Üdv!
Már mindenhol kerestem, hogy hogy tudnám kivitelezni, hogy a HTC TyTN-ön névjegyzékét szinkronizáljam a Thunderbird névjegyzékével.
Elsőre a Synce jött elő, a Wiki-n azonban nem írnak arról, hogy a synce-kpm-mel hogy kell valóban szinkronizálni, a folyamat ugyanis lezajlik, de mivel szinkronizál, az rejtély, főleg, hogy még be se állítottam semmit, illetve semmi ilyen opciója nincs. Ekkor találtam meg egy fórumon, hogy a MultiSync kell hozzá. Próbáltam telepíteni AUR-ból, de nem találja a libopensynce csomagot, egészen pontosan a libopensynce0-dev csomag kell neki (ilyen nem is létezik, a főoldalán se találtam), illetve Makefile sincs benne, az OpenSynce oldala egyébként is elég fapados, zavaros, hiányos dokumentációk, trehányabb munkát még nem láttam. Szóval MultiSync, megpróbáltam a főoldaláról letöltöttet telepíteni, de a make kiadása úgy leterheli a gépem, hogy az egér se mozdul, kimenet sincs, ráadásul semmit nem csinál, fél órán keresztül vártam rá (1,7 MB-os csomagot másodpercek alatt meg kell csinálnia), de semmi eredmény. Csak a kikapcsolással tudtam visszanyerni a rendszer feletti uralmat, ugyanis a CTRL+C kiadása után pár perccel leállt ugyan a folyamat, de még a terminál bezárása után se változott a helyzet, alig mozgott az egér, a HDD "prögött", mintha ezernyi program akarná az utolsó erőforrást is felhasználni, teljesen használhatatlan volt a rendszer és ez nem változott, kénytelen voltam a kikapcsoló gombhoz nyúlni (notebook).
A többi megoldás, amit találtam, mind vagy Ubuntu specifikus, vagy hálózat, internet kell a használatához.
Felteszem itt is a kérdést:
Van rá bármi mód, hogy a Windows Mobile és a Thunderbird közti szinkronizálást megoldjam úgy, hogy minden adat, minden mező a kapcsolatoknál szinkronizálódjon (Windows 7 alatt a BirdieSync például a megjelenítendő nevet és a képet nem szinkronizálja)?
Csak kipróbált, biztosan működő megoldások érdekelnek, nem kérek olyan linkeket, ahol valaki azt írta, hogy valaki valahol azt olvasta, hogy egy blogban valakinek a barátjának a nagynénjének az unokahúgának a vőlegénye megcsinálta.
A fordításhoz: ha ctrl+c után is lassú volt a géped, akkor célszerű lett volna megnézni top-pal, vagy htop-pal, hogy mi eszik a gépet, esetleg egy ps aux > processes.txt paranccsal elmenteni az aktuális folyamat listát.
A szinkronizálással kapcsolatban: passz.
permalink
"(Windows 7 alatt a BirdieSync például a megjelenítendő nevet és a képet nem szinkronizálja)"
Hát ha a vinfos alatt sem 100%-os, akkor nem értem miért gondolod azt, hogy a csilivili után kullogó linux az majd jobb lesz.
Az általad használni kívánt multisync majd 6 éves, amit én találtam - FinchSync - az is már lassan 3.
én így kerestem
soma-sk8
permalink